Szeretnék eleget tenni egy megtisztelő felkérésnek, és bemutatni magamat, mint Fittanyut, és megmutatni azt a belső utat, amit bejártam, hogy ezt kiérdemelhessem!

Teljesen őszintén, hátha más is talál hasonlóságokat és ezzel megerősítést nyer, hogy jó úton jár.

Elsősorban Anya vagyok. És Ember. És Feleség. És Pilates edző.

És „sajnos” ez mind egyszerre, a mindennapjaim tükrözik e kényes egyensúly meglétének igényét és azt a nehézséget, amivel korunk családanyái szembesülnek.

Fittanyunak tartom magam, mert 1 éve napi rendszerességgel oktatom és edzem a Pilatest, és abból az önképből, hogy életem hátralevő részében tuti tolószékben végzem, eljutottam egy teljesen egészséges testhez és egy egészséges önképhez.

Egész életemben sportoltam, kosárlabdáztam, ha éppen edzés szünet volt, akkor pedig kiszálltam a családi autóból és pár km-en keresztül kértem apámat, lassabban vezessen, mert én meguntam az ülést, kicsit futva szeretném folytatni az utat.

Majd következett egy dacból hozott döntés, az élsportnak hátat fordítottam és jött az ülőmunka, a szabad délutánok és az ezzel szorosan karöltött elveszettség érzése.

21 éves koromig az volt a vízióm, hogy elképesztő híres leszek, még a TV-ben is sűrűn mutatott sportoló nagyágyú, és minden korábbi ismerősöm oltári büszke lesz arra, hogy ismerhetett és az a hülye fiú, aki kiskamaszként beszólt, hogy ad egy százast, ha előhívatom a melleimet a Fotexnál, majd totál megbánja, hogy így bánt velem!

Egyetemi ösztöndíjasként Kaliforniában is esténként /éjszakánként egyedül pattogtatva a labdát és elképesztőbbnél -kivitelezhetetlenebb cseleket begyakorolva láttam magamat 1-2 év múlva sikeres NBI-es játékosként.

Egy éven keresztül ez meg is adatott, de aztán elegem lett a magyar élsportból is megpróbáltam „normális” hétköznapi életet élni. De nem ment. Nem tudtam mit kezdeni az egész addigi életemre jellemző versenyszellememmel, nem értettem, hogy a 8 órás munkaidőben, ha éppen nincs munka, hogyan kell hasznosnak érezni magam és úgy csinálni, mintha dolgoznék. Azt már elfogadtam, hogy nem leszek tök híres sportoló, de akkor miről is szóljon az életem, milyen motivációk vezérelnek majd innentől kezdve? Ha nem lehetek szuperhíres, akkor mi értelme is van az egésznek? Totál légüres térben éreztem magam. Ezzel egyidőben persze az egészségem is leromlott. Elképesztő komoly és hosszú ideig elhúzódó hátfájásokat produkáltam, a mozgáshiánya és a távolabbi célok elvesztése, jött helyette egy evés zavar és a versenysport elmaradásával kialakult adrenalindeficit.

Majd eltelik közel 10 év, a hátfájás marad, a távlati célok még mindig hiányoznak, de szerencsére megismerkedtem egy, azaz A Férfival, aki azóta a férjem és aki szépen lassan felépített belőlem egy olyan embert, akit már én is el tudok fogadni, sőt, olykor még büszke is vagyok Rá!

Az Ő tükrén keresztül látva magamat boldog vagyok, mert 34 évesen nem régóta telnek úgy a napjaim, hogy élvezem az életet, és nem várok valamit és túlélni akarom a jelent, hanem értelmet és boldogságot tudok teremteni magamnak.

Nehezen éltem meg azt a kisgyermekkori időszakot, amikor a kislányommal itthon voltam reggeltől estig és folyton kétségek között marcangolva magam és a környezetem által; miért nem alszik többet, eleget szopizik-e, szeret-e engem ez a baba egyáltalán, ha igen, miért nem tudom sokszor megnyugtatni és hol a fenébe van az a híres nevezetes anyai ösztönöm? Csak azt tudom biztosan, amit nem tudok, sosem vagyok elég jó, nőjön már fel ez a gyerek! Emellett vagyis inkább ezek miatt még intenzívebb hátfájásaim voltak, tudtam, hogy én már teljesen egészséges nem lehetek, hiszen lassan 10 éve fájt a hátam, jobb napokon csak a lépések fájtak, rosszabb periódusokban nem tudtam ordítás nélkül megmoccanni.

Szóval ennyire rózsás és örömteli volt a kezdet otthon, kismamaként..

Innen megint ugorjunk 2 évet, és ezzel megérkezünk oda, ahova már boldogan és elégedetten tekintek vissza. Ami sosem változott, az a fejlődni vágyásom és ehhez a legfőbb motivációim a gyermekeim voltak és lesznek is mindig. Mert ez a két ördögfajzat annyira csodálatos és ösztönös és tiszta (még), hogy kötelességemnek érzem magamból a legtöbbet kihozni, hogy úgy tudjam őket az édesapjukkal együtt felnevelni, hogy önazonos, céltudatos, pozitív beállítottságú emberekké váljanak. Ne kelljen fél életükben küzdeniük ellenünk, az esetlegesen rájuk erőltetett elképzeléseink ellen. Legyenek bátran érzelmesek, álljanak ki magukért minden helyzetben és másokért is, azokért, akik rászorulnak. Tudjanak jól szeretni, nem a fellegekben járni és elérhetetlen álmokat kergetni -közben emiatt tétlenül keseregni. Ismerjék fel és szeressék önmagukban az erősségeiket és hiányosságaikat is, így könnyebben elfogadják ezt másokban is. De ezt sokkal egyszerűbben megfogalmazhattam volna:

Egyszerűen szeressenek élni, fedezzék fel a mindennapok boldogságmorzsáit!

Egy valami egészen biztos. Ennek teljesüléséhez, nekem a lehető legjobbat kell kihoznom magamból, vagyis el kell, higgyem a férjemnek, hogy nem azért választott, mert nem volt más választása. Egyetlen egy érvvel tudott erről meggyőzni, ha én tényleg olyan nagyszerű embernek tartom őt, intelligensnek, érzelmesnek, hihetetlen jóképűnek, akkor a választásában sem kételkedhetek.

Nem tagadom, hosszú fejlődési utat jártam be, mire belevágtam a Pilates edzőségbe. Meg persze egy kis szerencse is kellett, ami szerintem akkor jön, ha mi is teszünk érte, és egy jókor megtalált felkérés a manikűrös barátnőmtől, akinek fájt a háta és én felajánlottam, hogy tartok neki egy Pilates órát.

Emlékszem mennyire izgultam, hogy milyen lesz valaki másnak megtartani azt, amit eddig csak magamnak csináltam, majd egy hét múlva már egy bérelt teremben 14 embernek tartottam az órát!

Ez mind kellett ahhoz, hogy ezt kiérdemelhessem. Kiérdemeljem az emberek bizalmát, akik nap- mint -nap eljönnek az óráimra és átélik velem együtt azt az a csodát, amit testünk karbantartása eredményez a lelkünkben. Teljesen új baráti köröm lett általuk és hihetetlen erőt, célt, önbizalmat és folyamatos fejlődni akarást ad ez a napi 1-2 óra Pilates. Az órákon átélhetem azt, aki valójában vagyok, teljesen önazonosnak érzem magam. Egy olyan tudást szeretnék átadni, ami az én életemet is megváltoztatta, hiszen a versenysport, a teljesen kihajtom magam és utána nem bírok megmozdulni érzést felváltotta a kellemesen és alaposan átmozgatom magam, miközben kímélem az ízületeimet, de közben erősödök is és óra végén nemhogy fáradtnak nem érzem magam, de mintha teljesen kicseréltek volna. Egy-egy nehezebb, letargikusabb nap után egyszerűen harmóniába kerülök önmagammal és a környezetemmel. Mi mást kívánhatnék? Igyekszem ezt az érzést átadni a vendégeimnek és azt a hálát és szeretetet, hogy ezt akkor, ott együtt megvalósíthattuk!

Így váltam boldogság keresőből boldogság megélővé.

Mert egyszerre lehetek Anya-amikor a gyerekeimmel vagyok igyekszem teljesen rájuk koncentrálni és a Pilates során nyert energia többletemhez nyúlni a nehezebb pillanatokban is. Mert hiszem, hogy ha anya és apa sokat mosolyog, sokszor vidámak, akkor a gyerekei is ilyenné válnak;

Mert egyszerre lehetek Önmagam- szakítok időt arra, hogy néha csak magammal foglalkozzak, elmenjek egy masszázsra vagy csak egy jót olvashassak egy fincsi tejes kávé társaságában, mert ilyenkor tudok a lelkemmel is találkozni;

Mert egyszerre lettek középtávú céljaim is, és megtaláltam a hivatásom.

Mert egyszerre lehetek egy Csodálatos Férfi felesége, aki önzetlenségével és szeretetével folyamatos példakép számomra.

Ennyit szerettem volna leírni. Szerintem fontos, hogy találjuk meg önmagunkat és nem baj, ha ez rohadt sokáig tart, mert ha már nem kell küzdenünk külső tényezők ellen-akár szülői minták, akár saját negatív énképünkről is legyen szó, akkor végre megtalálhatjuk, hogy mi az az életben, amiért aztán igazán érdemes küzdeni! Mert a sok kimerítő belső marcangolás helyett teremthetünk értéket.

Az Ön/utálatot felváltja a Szeretet, amivel aztán tényleg hegyeket tudnánk elmozdítani, de végre rájövünk, hogy tökre nem kell azokat a rohadt hegyeket elmozdítani.

Bőven elég kikerülni őket.

Vagy csak ülni a fenekünkön egy kényelmes fotelben, enni egy tábla, ööö egy szelet epres milka csokit és kiélvezni minden idegszálunkkal ezt a hasat és lelket simogató gasztronómiai élményt és szimplán leszarni a hegyet.